„Sziasztok!
43 éves vagyok, 25 kg fogytam ezzel a módszerrel. Nagyon szeretem a gyakorlatokat, azóta nem fáj a derekam (ülőmunka), és nagyon szépen izmosodom.Zseniális a program egymásra épül,letisztult követhető. Az étrend színes,változatos és éhezésmentes. Motiváló és befogadó közösség Vár Rátok!Hajrá csajok!”
„Köszönöm neked a videótárban az edzéseket és az étrendet! Ez még közel sem a vége, amit szeretnék elérni, de haladok az utamon. Hálás vagyok a videótárért és a közös munkáért!”
„Nyáron részt vettem a szétnyílt hasizom programodon, majd szeptemberben folytattam a Videótárral. Azon belül is először a szétnyílt hasizom szintentartó programmal, majd a kezdő program második részével. Így 9 hónappal a harmadik gyermekünk születése után sikerült visszanyernem a szülések előtti formám szoptatás mellett. Összesen 8 kilogrammot és sok sok centit sikerült lefaragnom. Imádom, hogy olyan változatosak a videók, minden testrészt megmozgatnak és a hatása sem marad el. Egyszerűen hiányérzetem van, ha pihenő nap van, vagy épp nem érek rá edzeni. Köszönöm, hogy megalkottad a videótárt, nagyon szuper és gyerekek mellett a legjobb mozgásforma.”
„Először is nagyon szépen köszönöm zseniális volt a 6 hetes program. Most értem a végére. Igyekeztem az étkezésre is figyelni, voltak betegségek is, de kitartottam megcsináltam. Szerintem képek alapján nagy változás. A derekam sokkal jobb lett. Nagyon szépen köszönöm! Ajánlom a Videótárat mindenkinek aki, egy ízületkímélő programot keres! 🤗”
„2024 januárjában született a gyermekem, és ezután 4 ujjnyira szét volt nyílva a hasizmom, és volt rajtam felesleg is. Augusztusban fogtam hozzá a 6 hetes szétnyílt hasizom regeneráló programhoz.Ezután a haladó programot kezdtem el csinálni a Videótárban, már az 5. hónapnál tartok, hetente 3-5 alkalommal tornázok 30-35 percet. A testem nagyon látványosan alakul és már a testösszetételem is kedvező tartományban van, persze ezen mindig lehet csiszolni. Továbbra is folytatom a haladó programot, nagyon bevált. Mindenkinek jó szívvel ajánlom a tornákat, tényleg igaz hogy sok kicsi sokra megy! 🙂”
„Úr isten…hol is kezdjem?! 😁 Imádtam az egészet,úgy ahogy van! 🥰 A második gyerkőc után ( és 30 év felett 😅) a hasam már nem akart úgy alakulni,ahogy azt én szerettem volna. Szét is volt nyilva,főleg köldök körül (kb.3 ujjnyira) És természetesen,ha már olyat ettem,az mind a hasamon látszódott meg. Már utáltam a tükörbe nézni…DE! Akkor jöttél Te az életembe! 🙏 Facebookon találtalak meg,és bár engem nagyon nehéz motiválni,de úgy éreztem rögtön,hogy nekem ez lesz a tökéletes torna. Amint elkezdtem,tudtam hogy ezt én minden nap AKAROM csinálni,és úgy is lett. Szerencsére két gyerkőc mellett is sikerült beépíteni a mindennapokba. Közben az étkezésre is odafigyeltem,bár fogyni nem akartam,de nem akartam több szemetet enni. És most az eredmény magáért beszél. 🥰 A hasizmom szépen összezárt! 👌 És teljesen máshogy nézek ki! Amit Neked köszönhetek! ❤ És természetesen megyek tovább,mert már nem is bírnám torna nélkül. 🤷🏻♀️😁 Szóval nagyon köszönöm Neked!”
„Nyáron részt vettem a szétnyílt hasizom programodon, majd szeptemberben folytattam a Videótárral. Azon belül is először a szétnyílt hasizom szintentartó programmal, majd a kezdő program második részével. Így 9 hónappal a harmadik gyermekünk születése után sikerült visszanyernem a szülések előtti formám szoptatás mellett. Összesen 8 kilogrammot és sok sok centit sikerült lefaragnom. Imádom, hogy olyan változatosak a videók, minden testrészt megmozgatnak és a hatása sem marad el. Egyszerűen hiányérzetem van, ha pihenő nap van, vagy épp nem érek rá edzeni. Köszönöm, hogy megalkottad a videótárt, nagyon szuper és gyerekek mellett a legjobb mozgásforma.”
„Először is nagyon szépen köszönöm zseniális volt a 6 hetes program. Most értem a végére. Igyekeztem az étkezésre is figyelni, voltak betegségek is, de kitartottam megcsináltam. Szerintem képek alapján nagy változás. A derekam sokkal jobb lett. Nagyon szépen köszönöm! Ajánlom a Videótárat mindenkinek aki, egy ízületkímélő programot keres! 🤗”
„Nem azt tűztem ki célul, hogy lefogyok, hanem hogy egészséges leszek. A fogyás pedig csak ennek a “mellékhatása”. Elképesztő látványos fejlődés volt hónapról hónapra is. Az, hogy a domboldalon zéró zihálás nélkül toltam fel a 2 gyereket…az állóképességem drasztikus megváltozása tűnt fel a leghamarabb . Szerethető, élvezhető, napirendbe beilleszthető ez az egész mozgásforma, tényleg a megszállottja lettem. Az, hogy létrejött a 4 fázisú fogyás program, hogy egymásra épül, hogy nagyobb súlyra van tervezve, hogy nem nektek kell agyalni, hogy mit ehettek, hogy egyáltalán mit kéne főzni, hanem kézbe kaptok egy éhezésmentes étrendet receptekkel, zseniális. Nagyon nagy kincs.Szóval tudjatok róla, hogy a legjobb helyen vagytok🙏Köszönöm🙏””
„Sziasztok!
43 éves vagyok, 25 kg fogytam ezzel a módszerrel. Nagyon szeretem a gyakorlatokat, azóta nem fáj a derekam (ülőmunka), és nagyon szépen izmosodom.Zseniális a program egymásra épül,letisztult követhető. Az étrend színes,változatos és éhezésmentes. Motiváló és befogadó közösség Vár Rátok!Hajrá csajok!”
„Szeretném megköszönni Neked ezt a 6 hetet a Videótárban. 10 hónappal a szülés után találtam rá az oldaladra és a Videótárra, +20 kg súlyfelesleggel és nulla önbizalommal. Annyi mindent kipróbáltam már, de soha nem volt eredménye és ezért feladtam, de 2025.január 9.-én elkezdtem a Kezdő program 1.szintjével. Az első pár edzés után tudtam, hogy ez lesz a nekem való mozgásforma. 6 héttel később végre elmondhatom, hogy valamit végigcsináltam és van eredménye, és most először az életben elhiszem magamról, hogy képes vagyok elérni a célom. Nagyon köszönöm! Folytatom a kezdőprogram 2.szintjével. Mellékelem az előtte-utáni képeket. A baloldali fotó január 9.én készült, a jobb oldaliak pedig 02.20.-án. Mellékelem a kistáblázatomat is a súly és cm változásokról . Messze még a végcél, de a kitűzött célomat a 6.hét végére elértem. Mégegyszer nagyon köszönöm!❤️”